Születésnapom margójára - 54 éves lettem!
Tavaly
elég jelentős változásokról írtam a szülinapi blogban – nem csoda, hiszen két
évet foglaltam össze. Változásokból az idei évre is kijutott, aminek a
negatív mellett szerencsére pozitív
hatása is van: muszáj volt felpörgetni a
kreativitásunkat. Sikerült… (Vittinger László szülinapi összefoglalója)
1. Kata adó eltörlés, rezsiválság, háború – értékesítés fejlesztés
Derült égből villámcsapás: nyáron kiderült, hogy még két hónapot sem kapunk, hogy átálljunk a katás adózásról valami másik, természetesen lényegesen drágább adózásra. (Csak zárójelben: egyszerűen pofátlan, felháborító, arrogáns, szakmaiatlan és tisztességtelen ennyi idő alatt, évközben átvinni egy ilyen változtatást. Függetlenül attól, hogy tényleg reformra szorult már ez az adózási forma.)
Természetesen inkább a pozitív hatásról írok szívesen, ilyenkor átgondolja az egyszeri vállalkozó, hogy hogyan teheti hatékonyabbá a működését, hogyan kommunikálja az árait, és hogyan adhat több értéket az ügyfelének, hogy át tudja vinni az áremelést. Mert ugye, a több adófizetés sajnos áremeléssel jár, veszteségért senki nem dolgozik. Így az értékesítés fejlesztés sok helyen előtérbe került.
Tehát aki még helyeselte is az
adó eltörlést ennyi idő alatt (találkoztam ilyenekkel is, bár őket a
szokásos a "vállalkozók mind csalók", "én alkalmazott vagyok, nem érint"
magasröptű gondolatok kísérték) az is meglepődött, hogy a szobafestő,
könyvelő, grafikus, stb. hirtelen drágább lett.
A rezsiválság és a háború miatti ijedtség is azt az irányt erősítették a fejlődni vágyó vállalkozókban, hogy foglalkozzunk tudatosabban az értékesítéssel, javítsuk a hatékonyságot. Érdekes, hogy sokan vadonatúj gondolatokat és módszereket akarnak ilyenkor, pedig csak egy dolgot kell megcsinálni:
Csináld végig azt, amit eddig is meg kellett volna csinálnod!
Például:
- Legyen ügyfélszerzési és értékesítési startégiád.
- Te tudod, hogy a jövő héten hány új ügyféljelöltre van szükséged?
- Határozd meg az ideális ügyfeled (tilos szavak: mindenki, akárki, bárki)!
- Legyen végre honlapod, online jelenléted!
- Használj céges email címet (különben amatőrnek tűnsz).
- Foglalkozz tudatosan üzleti kapcsolatépítéssel, legyél tagja üzleti klubnak.
- Gondold végig, hogy hova akarsz eljutni a vállalkozásoddal. Ideje önfoglalkoztatóból vállalkozóvá válni, hogy könnyebben átvészeld a rendszeres válságokat.
- És végül ami 2023-ban még fontosabb, adj ügyfélélményt!
- Apropó: elkezdted már használni a mesterséges intelligenciát?
2. Készül a 3. könyvem: Negyedrészt olasz – kereskedelmi
krimi.
De mi is az a kereskedelmi krimi?
Ez egy olyan könyv, amiben a főhős kereskedelmi pályafutását, sikereit és kudarcait is nyomon követheted – és persze kibontakozik benne egy véres bűnügy, aminek a szálai messzire és sok mindenkihez vezetnek. Hogyan lesz egy útkereső, szegény családból származó (és negyedrészt olasz) fiatalemberből először sikeres értékesítő, majd sikeres vállalkozó, hogyan kerül egy nemzetközi bűnügy közepébe, és vajon megússza-e élve a kalandot. A kereskedelmi krimi ezt a két szálat tartja egyensúlyban.
Mindez a rendszerváltás utáni Magyarországon zajlik, azt mutatja meg, hogy
azokban az években a fiatalok mennyi vívódáson mentek keresztül a
rendszerváltásnak és a koruknak köszönhetően, és mi kell ahhoz, hogy valaki
sikeres legyen a saját területén.
A szakmámból eredően persze lesz szó értékesítésről – és sokkal inkább a
hozzáállásról és nem a technikákról.
De miért érdemes ezt Neked, azaz egy mai fiatalnak is elolvasni? Mert most
is olyan időket élünk, amiben rengeteg a változás – ugyanaz a hozzáállás
szükséges, ha akarod vinni valamire az életben.
Emellett remélem, hogy a szüleid fiatalkoráról is kaphatsz olyan képet, amit lehet, hogy neked nem meséltek el.
És miért érdemes a negyvenes, ötvenes korosztálynak elolvasni? Mert talán
jólesik egy kicsit nosztalgiázni? Talán eszedbe jut, hogy Te hogyan lettél
sikeres, és lesz kedved egy kicsit más stílusban átadni a gyermekeidnek?
Döntsd el, miután kiolvastad.
Rendeld meg 38% előrendelési kedvezménnyel, és gyere el a 2023. november 14.-i könyvbemutatóra:
3. Sales Dopping Club: 2 új csoport, digitális névjegyek.
Sales Dopping Club fronton is vannak változások:
- Elindítottuk a 2. csoportot először Százhalombattán, de a meglévő tagokkal közösen úgy döntöttünk, hogy bevisszük a csoportot Dél Budára. Így Budapest két átellenes pontján várjuk szeretettel azokat az egyéni és mikrovállalkozásokat, akik fejlődni szeretnének az értékesítésben és szeretnének egy pozitív, inspiráló közösségbe tartozni.
- Következő
klubtalálkozók:
- Budapest 1. csoport: 2023.07.05. - 1151 Budapest, Székely Elek u. 46.
- Budapest 2. csoport: 2023.07.20. - 1115 Budapest, Bartók Béla út 134.
- 2023. Szeptember 19.én pedig elindítjuk a székesfehérvári csoportunkat.
- Tavaly nyáron elkezdtünk forgalmazni az SDC Card digitális névjegykártyákat. Mi köze ennek az értékesítés fejlesztéshez? Például az SDC Card segítségével Google értékeléseket is gyűjthetsz. Ha te még nem tudod, hogy ez miért fontos, keress meg!
4. Forradalmi újításokra készülünk: név, logó, arculat és legfőképpen módszerváltás a nyár végén – hogyan fognak nagyobb értéket kapni az ügyfeleink.
Több mint 5 éve használjuk a Bartha-Vittinger Tréning márkanevet, és az arculatunkat. Idén mi is végig gondoltuk a fejlődési lehetőségeinket, és úgy döntöttünk, hogy itt az ideje a frissítésnek, mert egy kicsit elfáradt a márkánk. Több olyan visszajelzést is kaptunk, hogy sokkal többet tudunk annál, mint ami látszik belőlünk.
Hogyan érinti ez a szolgáltatásainkat? Nyilván a HR tanácsadás és az értékesítés fejlesztés a fő kompetenciánk, így többségében ezekkel az eszközökkel fogunk dolgozni. Természetesen mi is tanulunk és fejlődünk, így lesznek újdonságok is. Mindezt egy olyan csomagban fogjuk kínálni, ami a reményeink szerint szélesebb ügyfélkörnek lesz vonzó – de nem mindenkinek.
Az értékrendünk sokkal jobban fog tükröződni az új márkánkban – mégpedig az ember és közösség fókuszú vállalkozás. Tapasztalatainkból kiindulva: helyezd a dolgozóid hogylétét és az ügyfeleid elégedettségét az első helyre és akkor igaz lesz Simon Sinek mondása:
a profit nem cél, hanem eredmény.
Így olyan vállalkozásoknak szeretnénk elsősorban szolgáltatni, akik nem
pénzjegynyomdaként tekintenek a vállalkozásukra – hanem van egy víziójuk, valami,
amivel hozzá akarnak járulni a világhoz - vagy legalábbis a közvetlen
környezetükhöz.
2023. szeptember elsején figyeld a honlapunkat és a közösségi média oldalainkat, és nézd meg az új arculatunkat. És ne lepődj meg, ha erős és meghökkentő szlogenekkel találkozol… Anikóval izgatottan várjuk a véleményeteket.
A ma este azon ritka alkalmak egyike, amikor iszom egy pohár bort mindazok egészségére, akiknek üzleti szempontból hálás vagyok: az ügyfeleim, az olvasóim (igen, te is ide tartozol), üzlettársam, a párom, a BNI és BWC tagtársaim, jóakaróim, rosszakaróim, és még sokan mások. EGÉSZSÉGETEKRE!
Ígérem, jövőre nem hagyom ki a
szülinapi blogot! Addig is, ha elakadásod van sales és/vagy HR fronton, keress
meg bennünket!
Vittinger László
kapcsolatépítész, sales mentor